Make ICT Fair! – E-Figyelő program


Projekthónap –
2019. október 15 - november 15

 

 

KAMPÁNY AZ ELEKTRONIKUS ESZKÖZÖK
TERVEZETT ELAVULÁSA ELLEN


2019. október 15 - november 15

 

A Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Természetbarát Diákköre és a Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület csatlakozott a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett Make ICT Fair! – E-Figyelő programjához.  Ennek keretében eddig a Vásárosnaményban megszervezett Autómentes Napon Akciónapot, a gimnáziumban pedig interaktív kiállítást szerveztünk.

 

Októbertől iskolai projekthónapot rendeztünk. Ennek célja az volt, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg az elektronikus eszközök előállításával és megsemmisítésével kapcsolatos környezeti- és a használatával kapcsolatos etikai problémákkal. Ennek keretében rendkívüli biológia és osztályfőnöki órákat tartottunk, amelyek végén vitatkozhattak a fiatalok a témával kapcsolatosan. Az előadásokat Toldi Zoltán Tanár úr tartotta, de bemutatkoztak a témában korábban sikeres pályázatot nyert diákjaink is. Az előadások kapcsán rajzpályázatot hirdettünk. A programokat az iskola honlapján és plakátok segítségével tettük közzé.

 

A projekthónap során 10 osztály 260 tanulójának tartottunk foglalkozást és 124 db rajz érkezett be a pályázati felhívásunkra. A legsikeresebb rajzokból kiállítást készítettünk és a legjobb öt pályamunkát jutalmaztuk is. A projekthónap keretében megkerestük a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskolát is. Az elkészített kiállítást egy hétig nézhették meg a tanulók és tanáraik, illetve a felső tagozatos diákok 50 képviselőjének nagysikerű interaktív előadást tartottunk.

 

Fontos program volt, mert a diákok ezen keresztül szembesülhettek az elektronikus eszközök gyártásának és megsemmisítésének világméretű környezeti problémáival.

 

 

www.termeszetbaratok.freeweb.hu    www.btke.hu    www.vrfg.sulinet.hu